Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely


Alföldi Galéria


Alföldi galéria rövid története

A 1960-as években merült fel egy önálló galéria felépítésének gondolata a vásárhelyi és az alföldi képzőművészet széleskörű bemutatására. Az 1970-es évek végén megüresedett az egykori Ógimnázium emeleti része.

Az elodázhatatlan felújítási munkálatok befejeztével 1985. szeptember 30-án nyílt meg az Alföldi Galéria a nagyközönség számára. A galéria 1945-ig ad áttekintést az Alföld festészetéről és szobrászatáról. A folyósón Medgyessy Ferenc terrakottái sorakoznak. Az első teremben a 19. század magyar festőinek képei láthatók, többek között: Bihari Sándor, Fényes Adolf, Gosztonyi József, László Fülöp, Lotz Károly, Mednyánszky László. Három terem mutatja be Tornyai János művészetét. Itt találjuk a Juss, Vihar, Gémeskút, Csokorkötő című képeit. A képeket Pásztor János két bronz szobra egészíti ki.

A további termekben Aba Novák Vilmos, Darvassy István, Endre Béla, Iványi Grünwald Béla, Kallós Ede, Koszta József, Nagy István, Rudnay Gyula, Szabó Iván, Tóth Menyhért, Vaszary János művei sorakoznak. A sort Izsó Miklós Búsuló juhásza zárja. Az egykori református főgimnázium klasszicista épülete 1820 és 1822 között épült. Tetejére kis harangtorony került. 1882-1883-ban nyugat felé eredeti stílusában kibővítették.

Az emeleti ablakok félköríves, a földszintiek - a középső kivételével - egyenes záródásúak. A szintek között díszített párkányzat fut végig. Az 1897-es ismételt átépítéskor a harangtornyot lebontották. Az Ógimnázium nevet az új gimnáziumi épület felépítése után, 1897-ben kapta. A homlokzat márványtáblái az építésre vonatkozó adatokról tájékoztatnak.

A földszinti termeket a város 2003-ban nyitotta meg, az 50. Vásárhelyi Őszi Tárlat alkalmával. 2006. óta az egész épület a Galéria céljait szolgálja. A kiállítótermekben kapnak helyet a képzőművészeti és fotó szimpóziumokat kísérő időszaki kiállítások.

Alföldi Galéria (Ógimnázium)
Cím:
Kossuth tér 8.

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »