Programok / Előadások, bemutatók

Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely

Kategória:
Előadások, bemutatók


Programok Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban


Dr Csernus Imre est is lesz valamint Aranyosi Péter és Dombóvári István is fellépnek majd Hódmezővásárhelyen

Reméljük hogy lassan vége a korlátozásoknak és ezek az előadások már megrendezésre tudnak kerülni!!!

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ programjai 2021-ben

Dr. Csernus Imre előadása Hódmezővásárhelyen

2021. MÁRCIUS 23. KEDD, 19:00

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

Folyamatosan jelennek meg sikerlistás könyvei, azonban az olvasók számára sok kérdés marad nyitottan. Ezekre a kérdésekre próbál választ adni Csernus Imre az előadásain országszerte.

Egyik rajongója írja:

"Én azért imádom Csernus dokit, mert éppen a nyers-őszinteségével nagyon sok hibámra ráébresztett, sok hiányosságomat felismertem általa, és egyben az erősségeimet is....
Ezért még jó darabig el fogok járni az előadásaira, hogy minél több önismeretet, tudást magamba szívjak, és tanuljak akár mások hibáiból is...."

KETTEN AZ ÚTON 2. - Aranyosi Péter és Dombóvári István közös estje

2021. ÁPRILIS 8. CSÜTÖRTÖK, 18:00

Aranyosi Péter és Dombóvári István évek óta utazgat a világban.

Élménybeszámolóik után szem nem marad szárazon. Ez a két dudás mindig megfér egy csárdában sőt még a nézőket is bevonja a kalandokba.

Közös estjükön állandó témáik is előtérbe kerülnek.

 
 
 

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »